Jelenlegi hely

Általános tudnivalók

Felvétel doktori képzésre

19. §    (1)    A doktori képzésekre történő jelentkezések felhívásait és pontos feltételeit a doktori iskolák saját honlapjukon mindenki számára hozzáférhetővé teszik. A felvételi követelményekkel, a jelentkezésekkel, a felvételi eljárással kapcsolatos részletes szabályokat a DI saját szabályzatában rögzíti. Szervezett doktori képzésre sikeres felvételi eljárás alapján lehet felvételt nyerni.
(2)    Doktori képzésre a DI vezetőjéhez benyújtott pályázattal lehet jelentkezni. Az Egyetem doktori iskoláiban folyó képzésre való felvétel általános feltételei:

  1. legalább jó minősítésű mester (MA/MSc), illetve a korábbi képzési rendszerben azzal egyenértékű egyetemi diploma (a diploma minősítését a megszerzéstől számított két év elteltével nem kell figyelembe venni);
  2. az angol nyelv legalább középfokú, államilag elismert „C” típusú (vagy azzal egyenértékű) komplex nyelvvizsgával igazolt ismerete; indokolt esetben a DIT engedélyezheti e követelmények teljesítését más, a választott téma kutatásához szükséges idegen nyelvből is;
  3. az angol nyelv legalább középfokú, államilag elismert „C” típusú komplex nyelvvizsga követelményét a külföldi közoktatási intézményben az adott állam hivatalos nyelvén szerzett érettségi bizonyítvány kiváltja azzal, hogy az adott külföldi állam hivatalos nyelve szerinti államilag elismert „C” típusú komplexközépfokú nyelvvizsgaként kerül elismerésre;
  4. megfelelő szakmai felkészültség;
  5. kezdeti tudományos teljesítmény (pl. TDK dolgozat, konferencia-előadás, publikáció).

(3)    A doktori képzésre való jelentkezéshez benyújtott pályázatnak az alábbi dokumentumokat kell tartalmaznia:

  1. kitöltött jelentkezési lap (1. melléklet szerint);
  2. a felvételi eljárási díj befizetését igazoló irat;
  3. az MSc/egyetemi leckekönyv másolata (az eredeti bemutatása mellett);
  4. az MSc/egyetemi oklevél másolata (az eredeti bemutatása mellett);
  5. nyelvtudást igazoló okmányok másolatai (az eredeti példányok bemutatása mellett);
  6. szakmai önéletrajz publikációs jegyzékkel;
  7. a választott intézet, illetve kutatóhely és témavezető fogadó nyilatkozata (állami ösztöndíjas képzési formára jelentkezés esetén);
  8. előzetes kutatási terv (1-2 oldal) a leendő témavezető(k) láttamozásával; egyéni felkészülésre jelentkező esetén a jelentkező az Adatbázis szerinti publikációs listája és a tervezett doktori értekezés vázlata;
  9. egyéni felkészülők esetében a munkahely támogató nyilatkozata;
  10. egyéb dokumentumok (pl. ajánlások);
  11. nyilatkozat arról, hogy kéri-e felvételét akkor, ha ösztöndíjban nem részesül.

(4)    Záróvizsga előtt álló mesterképzésben résztvevő hallgatók jelentkezése esetén az oklevél minősítése bemutatásának határidejét a DI saját szabályzatában rögzíti, mindaddig a hallgatók csak feltételes felvételt nyerhetnek.
(5)    Külföldön szerzett oklevelet a jelentkezés előtt a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kell elismertetni (és erre vonatkozó kérés esetén honosítani).
20. §    (1)    A felvételre jelentkezőkkel a DIT által felkért felvételi bizottság (elnök, tagok) felvételi beszélgetést folytat. A benyújtott dokumentumok, valamint a felvételi beszélgetés alapján a bizottság 100 pontos skálán értékeli a jelentkezők teljesítményét az alábbi szempontok szerint:

  1. a korábbi tanulmányi előmenetel (diploma minősítése) – maximum 25 pont;
  2. nyelvvizsga – maximum 25 pont;
  3. a korábbi kutatómunka során felmutatott eredmények (diákköri díjak, szaktudományi közlemények) – 20 pont;
  4. a doktori munkával kapcsolatos elképzelések, a kutatási program megvalósíthatósága – 30 pont.

A pontszámítás további részleteit a DI szabályzata tartalmazza.
(2)    A kapott pontszámok alapján a felvételi bizottság rangsorolja a jelentkezőket. A doktori képzésre történő felvételhez legalább 60 pont szükséges. A 60 pont csak szükséges feltétel a felvételhez, de nem jelenti annak biztosítékát, és nem jelent garanciát bármilyen ösztöndíj elnyerésére sem.
(3)    A felvételi bizottság értékelése és jelentése alapján a DIT további szempontok (a kutatási téma prioritása, a témavezető szakmai potenciálja, az EDHT-től kapott ösztöndíj-keretszámok, valamint a kar egyéb lehetőségeinek) figyelembevételével tesz felvételi javaslatot az EDHT elnökének.
(4)    A felvételi döntést az EDHT elnöke hozza meg, és erről határozatot ad ki.
(5)    A 15. § (1) bekezdéssel összhangban a felvételi döntés lehet:

  1. felvétel állami ösztöndíjas, teljes idejű, nappali munkarendű szervezett képzésre;
  2. felvétel önköltséges, teljes idejű, nappali munkarendű szervezett képzésre;
  3. felvétel önköltséges, részidős, levelező munkarendű képzésre;
  4. a jelentkezés elutasítása.

(6)    A felvétel doktori iskolába, doktori képzési programra történik. A felvételi döntés megnevezi a doktorandusz témavezetőjét is.
(7)    A pályázóknak az EDHT elnöke küldi ki a döntésről szóló értesítést. Felvétel esetén az értesítésben közölni kell a képzés formáját, a részvétel részletes feltételeit, illetve a képzési formához és a hallgatói jogviszonyhoz tartozó jogokat és kötelezettségeket, valamint az adatkezelésre vonatkozó szabályokat is.
(8)    Elutasítás esetén a döntést indokolni kell. A felvételt elutasító döntés ellen, ha az jogszabályt vagy intézményi szabályzatot sért, az Egyetem rektorához – az elutasító döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül – lehet fellebbezni. A fellebbezési ügyekben 30 napon belül a rektor dönt.
(9)    A doktori képzéshez kapcsolódóan megállapodás köthető az Egyetem, a doktorandusz és a témavezető között.
(10)  A nappali munkarendű szervezett képzésben résztvevő doktoranduszt évente összesen 30 munkanap szabadság illeti meg. Ez alatt az időszak alatt a doktorandusz ösztöndíjra jogosult.

Egyéni felkészülés doktori fokozatszerzésre

21. §    (1)    Egyéni felkészülő esetén:
a)      a doktori fokozatszerzési eljárás kérelem alapján, a komplex vizsgára történő jelentkezéssel és annak elfogadásával kezdődik;
b)      a felvétel feltételeit az e szabályzat 19. §-a tartalmazza;
c)      a felvétellel az Egyetem elismeri a komplex vizsgára bocsátás feltételéül meghatározott minimum krediteket, azzal, hogy kérelemre az előzetesen megszerzett ismeretek, kompetenciák alapján további krediteket is el lehet ismerni;
d)      a felvételt követő komplex vizsga a kutatási és disszertációs szakasz első félévéhez tartozik.
(2)    Az egyéni felkészülőt kreditszerzési kötelezettség nem terheli, az értekezés elkészítéséhez témavezetőt kérhet, akit a DIT kér fel.
(3)    Az egyes DI szabályzata tartalmazza az egyéni felkészülőkkel szemben támasztott idegen nyelvismereti és publikációs követelményeket, az értekezésre és a tézisekre vonatkozó előírásokat.
(4)    Az egyéni felkészülő a komplex vizsga letételétől számított három éven belül köteles doktori értekezését fokozatszerzési eljárásra benyújtani.