Jelenlegi hely

Óbudai Egyetem Doktorandusz Önkormányzat elnök váltás

Holicza Péter a Biztonságtudományi Doktori Iskola doktorandusza vette át az Óbudai Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának vezetését, a leköszönő elnöktől Tokody Dánieltől.

Kérem, meséljen egy kicsit magáról!
Holicza Péter2010 óta vagyok az Óbudai Egyetem hallgatója. Élsportolóként nyertem felvételt, majd az alap –és mesterképzés ideje alatt több ízben is Erasmus diák lett belőlem. Portugáliában, Máltán és Hollandiában töltöttem összesen négy félévet tanulmányi és szakmai gyakorlatos programok keretében. A Nemzetközi Oktatási Iroda munkatársa 2014-től vagyok, viszont ma már csak a Máltai Szakmai Gyakorlatos Program szervezését látom el. Külföldi tapasztalataim nyomán alapítottam az ESN Óbuda University-t, amin keresztül már az Óbudai Egyetem is képviselteti magát Európa legnagyobb nemzetközi diákszervezetében, az Erasmus Student Network-ben. Tagja vagyok a Keleti Karon működő Társadalom, Informatika és Gazdaság Kutatócsoportnak, a Jánossy Ferenc Szakkollégiumnak, valamint a Nemzeti Ifjúsági Tanács egy szakmai műhelyében is helyet kaptam.
Jelenlegi tanulmányaim a Biztonságtudományi Doktori Iskolához kötnek, ahol a harmadik félévemet teljesítem tavasszal. A leköszönő elnöktől, Tokody Dánieltől 2016 decemberében vettem át az Óbudai Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának vezetését.
Mit kell tudni a Doktorandusz Önkormányzatról?
Egyetemünkön a Doktorandusz Önkormányzat (DÖK) megalapítása 2012. évre tehető. A 2011. évi nemzeti felsőoktatásról szóló törvény adta meg a jogalapot ahhoz, hogy a doktoranduszok számára önálló intézményi és országos szervezetet hozhassunk létre.  Az azóta eltelt időben az egyetemen nem fejtett ki jelentős tevékenységet a szervezet, köszönhetően a fiatal doktori iskoláknak és azok csekély hallgatói létszámának. Az utóbbi egy évben változott jelentősen meg csak a helyzet. A hallgatói létszám 150 fő körülire növekedett (a legnagyobb létszámot a BDI képviseli aztán az AIAMDI és végül de nem utolsó sorban a ATDI).
2016 tavaszán a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) és az Óbudai Egyetem közös rendezésében az országos jelentőségű Tavaszi Szél Konferencián (vándor konferencia) hazai terepen vehettek részt doktoranduszaink. A konferencia alkalmával 20 tudományterületet érintően több mint 500 előadás hangzott el és csaknem 600 résztvevő volt jelen a három nap folyamán. Ez a rendezvény is az Egyetem és a doktorandusz közösségünk sikeres együttműködésével valósult meg.
Az általános tevékenységi körbe tartozik a doktoranduszok érdekvédelme, a tudományos rendezvények szervezése, különböző ösztöndíjak elérhetővé tétele. A PhD hallgatók érdekképviselete elsősorban egyetemi szinten, valamint az ÓE DÖK képviselete a DOSZ közgyűlésein. Az említett feladatokat a jelenlegi ciklusban Mezei Miklós, DÖK alelnök kollégámmal látjuk el.
Doktoranduszok Országos Szövetségével milyen kapcsolata van egyetemünknek?
A Doktoranduszok Országos Szövetsége köztestületi formában működő önkormányzati elven alapuló érdekvédelmi és tudományszervezési munkát végző szervezet, melyben minden intézményi önkormányzat és doktorandusz alanyi jogon tag. Alap esetben az önkormányzatok elnökei alkotják az országos szervezet küldöttgyűlését. Az ÓE doktoranduszainak képviseletét 2017-től két évig én látom el majd szavazati joggal bíró küldöttgyűlési tagként. A szervezet eddigi több évtizedes fennállása alatt az Óbudai Egyetem 2017. évben elnökségi tagot is adott a szervezetnek volt DÖK elnökünk, Tokody Dániel személyében. Ez a képviseleti forma újabb megtiszteltetés az Egyetem számára, hiszen a 8 tagú elnökségben nem minden felsőoktatási intézmény tud jelen lenni.
Miért van szükség a doktoranduszok érdekvédelmére?
Nem feltétlen a hagyományos érdekvédelemre kell csak itt gondolni. Bár kézenfekvőnek tűnik, de az egyetemi szabályzatok, rendeletek és törvényekben foglaltak nem mindig egyértelműek a doktoranduszok számára és ezért ezek értelmezésében szükség lehet mind a helyi mind pedig az országos érdekképviseletre. Doktoranduszaink bármikor fordulhatnak problémáikkal a DÖK-höz, valamint az Országos Szervezet Jogsegély szolgálatához.
Milyen elérendő célokat tűzött ki az Önkormányzat számára a következő elnöki ciklusban?
Tovább szeretném vinni, amit a leköszönő elnök elkezdett, a doktoranduszok munkájának reprezentációját a külvilág felé, a lelkes utánpótlás szervezését, kibővítését, hagyományteremtést a Szakkollégiumokkal karöltve. Előéletemhez híven erősíteni szeretném a nemzetközi vonalat, hiszen számos előnnyel és tudományos előrelépési lehetőséggel járna, ha a doktorandusz társadalom is élne az Erasmus+, Campus Mundi, kreditmobilitási és egyéb programok adta támogatásokkal. A hasonló területeken kutató társak megismerésével és publikációs felhívások közzétételével eredményesebben teljesíthetők a követelmények. A doktoranduszok fokozatszerzésének sikeressége nagyban függ a kutatásuk eredményességétől is. Ennek előre mozdítása különböző ösztöndíjak és pályázati lehetőségek útján nagy szükség van. Az egyetemi oktatói-kutatói utánpótlást a nálunk végző PhD hallgatók alapozzák meg. Így az egyetem elemi érdeke, hogy a doktori képzés nemzetközi szinten is elismert színvonalon, megfelelő hatékonysággal működjön.  Ehhez pedig szükség van egy erős, független és tudományos alapokon nyugvó doktoranduszi közösségre és ezt a közösséget reprezentálja a doktorandusz önkormányzat. Fontos tehát a fiatalokon alapuló tudományos közösség megerősítésének folytatása az egyetemen.
2016.09.01-től megújult a doktori képzés országos és persze egyetemi szinten is. Miben látja különbséget és mire hívná fel a figyelmet az új képzés kapcsán?

  • 4 év
  • komplex vizsga
  • fokozatszerzési követelmények, határidők
  • nappalisok ösztöndíjának jelentős megemelése, fokozatszerzéskor járó egyszeri pénzösszeg

Mit üzenne az egyetemi polgárságnak, doktorandusz társainak?
Elsősorban, hogy fogadják a szervezetet és tagjait barátsággal, hiszen az egyetem sikeréért dolgoznak. A szakmai támogatás mellett, az intézményi erőforrások hatékony felhasználásával segítsék a tudományos vívmányokért folytatott munkát.
Doktorandusz társaimnak üzenem, hogy a becsülettel végzett kutatásaikra legyenek büszkék! Fontos eredményeiket ismertessék meg mind egyetemi, mind nemzetközi szinten, esetlegesen az egyetem szervezésében megvalósuló, egyre nagyobb presztízzsel bíró tudományos konferenciákon. Közös kutatásra és publikációra, ezeken keresztül pedig közös értékteremtésre buzdítom őket. Végezetül pedig, mutassuk meg, hogy itt vannak a doktoranduszok, lehet ránk számítani!